Felemelő érzés egy olyan személynek lenni, akit szinte mindenki imád. Sok pénz, sok rajongó, sok utazás és persze az sem zavar, hogy sok lány odavan értem.
Minden olyan tökéletesnek tűnik. Mintha semmi gond nem érhetne.
Sajnos ez nem így van, pedig azért elég jól hangzott. Az egészséget nem lehet semmilyen pénzzel megvenni.
Akármikor lehetünk ugyanolyan helyzetbe mint a kórházban fekvő haldokló emberek. Senkisem kivánja a betegek közül, hogy olyan helyzetbe kerüljenek mint Ők. Minden nap nekik egy próba. Az életükért harcolnak. Mindig is csodáltam, hogy lehetnek ilyen erősek lelkileg, mikor számukra már nincs remény sokszor.
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer én is ilyen helyzetbe kerülök. Alapból nem vagyok érzelmileg a legerősebb ember, de most végleg összetörtem. Nem tudtam hogyan tovább!
Bevallom, féltem...sőt rettegtem! Nem akartam ezt, egyszerűen el akartam menekülni a világ elől, de ez nem lehetséges.
Emlékszem mikor az orvos közölte velem a híreket. Nem gondoltam semmire,csak a családomra és a fiúkra. Nem érdekelt mi lesz velem, csak az, hogy velük mi lesz. Nem voltam képes arra, hogy közöljem velük. Tudnám, hogy miattam szenvednének, amit nem szeretnék.
~Jelenben~
Hetek teltek el. Az állapotom semmit nem javult, sőt romlott. A tüneteim is egyre sűrűbben jelentkeztek, amit a fiúk előtt már alig bírtam kimagyarázni. Tudtam, hogy egyszer el kell mondanom nekik, ez elkerülhetetlen.
A turné közepén vagyunk, és ez csak mindent bekavarna! Lehet, hogy nem én tehetek erről az egészről, de akkor is miattam lenne minden rossz.
Összehívtam a fiúkat az öltözőbe. Kicsit idegesek lettek, hogy miért hívtam így össze őket, mert ha ezt csinálja valamelyikünk akkor nagy bj van. De, igazából most tényleg az van, nem csak Niall-nek fogyott el újra a tartalék élelmiszere.
-Nem is tudom hogyan mondjam el-néztem rájuk, és akkor már látták rajtam, hogy rossz a helyzet.
-Tudjátok, hogy mostanában eléggé sokszor fájt a fejem, megszédültem. Ezt mindig is próbáltam előttetek leleplezni, de ez egy idő után láthatóan már nem annyira ment. Nem szóltam senkinek, de pár hete felkerestem egy orvost, ahol tovább küldtek nagy kivizsgálásra, mert valami nem volt jó. Pár nappal ezután megtudtam, hogy egy súlyos betegségben szenvedem, amin nem tudnak segíteni már. Agydaganatot diagnosztizáltak nálam. Sajnálom! Nem voltam képes elmondani ezt nektek, nem bírtam. Nem tudtam, hogyan reagálnátok, ha tudnátok, hogy értem már nem lehet mit tenni!-kezdtek potyogni a könnyeim és mikor újból a fiúkra néztem láttam, hogy Niall-nél eltört a mécses, csak úgy patakzottak némán a könnyei. Liam, úgy nézett rám mint aki szellemet látott, és Zayn csak simán a tenyereibe rejtette az arcát.
Louis volt a legrosszabb. Egyből átölelt és zokogni kezdett.
-Nem..nem! Ez nem lehet! Nem veled történhet meg! Ez nem igaz, csak hazudsz...!-hitetlenkedett Niall. Egyre rémültebben nézet ránk, majd kirohant a szobából sírva.
-Utána megyek!-szólt halkan Liam, és itt éreztem egy bizonyos dolgot, amit eddig nem. Most tudatosult bennem ez a szó. A vég.
1 hónap elteltével
Itt fekszem a saját kórházi ágyamon, amit sosem gondoltam volna. Mindig is úgy gondoltam boldogan fogok meghalni családos apaként, sőt nagypapaként. Nem úgy, hogy 21 évesen itt fogok haldokolni.
Egyszerűen minden tönkrement körülöttem. Az összes koncerten szomorú volt a hangulat. A családom minden éjszakát tudom, hogy végig sírt. Anyukám egyszerűen nem tudta feldolgozni.
Őszintén, én sem voltam felkészülve a halálra, de nincs más lehetőségem, ezt én is tudom. Nehéz mindent itt hagyni, főleg a szeretteimet, barátaimat. Érdekes, ha már én egyszer nem leszek, akkor ők hogyan fognak viselkedni? Megy tovább az életük? Lesz még egyáltalán banda? Rossz lesz, hogy én már nem lehetek velük tovább. Nem látom őket felnőni, megöregedni. Nem folytathatom velük a közös álmunkat. Én egyszerűen csak megszűnök.
Sok minden átértékelődik ilyenkor az emberben. Most jön rá, hogy mennyi mindent megtehetett volna és kihagyta, mikor meg akarná azt már nem teheti. Érdekes dolgok ezek, de az élet rendje. Mindenki egyszer csak feledésbe merül, és ő is csak egy név lesz a többi elhunyt között. Egy apró kis emlék, semmi több.
Lassan lehunytam a szememet, és álomra hajtottam a fejemet.
~Író szemszöge~
2015. 08. 13.
A temetés napja.
Azon az estén Harry Styles nem csak simán álomra hajtotta a fejét, hanem örök álomra.
Amilyen hirtelen belopta magát az emberek szívébe, olyan hirtelen tűnt is el.
De senki sem fogja feledni őt. Mindenkinek ott él majd a szívében.
Anne boldogan gondol vissza mindenre és büszke volt arra, hogy Ő lehetett az anyukája, egy csodálatos embernek. Gemma minden emléket átélt újra a képzeletébe, a szeretett öccsével. Nem tudja feldolgozni sohasem, hogy elment, de örömtelien gondol rá vissza.
A fiúk összetörtek. Elvesztették legjobb barátjukat és egyben kistestvérüket.
Úgy döntöttek nem folytatják, de attól mindig is egy banda maradnak. Így tisztelegtek Harry előtt. Csak is érte csinálták.
A 4 fiú a sír mellé sétált, és egymásba kapaszkodva könnyeztek. Mindannyiuknak eszükbe jutott a sok-sok átélt emlék. Mennyi mindent jót tett velük egy személy, akit sosem felednek. Mert ők örökre a One Direction. Nem számít mi lesz.
Egy apró kis alak jelent meg a távolban. Ránézett a fiúkra, elmosolyodott, majd megszólalt:
-Rendben lesznek..-majd elsétált, és eltűnt a lemenő napfényben..
Harry Styles
1994-2015
"Forever Young"
...
Sziasztok!
Tudom nagyon rég óta nem jelentkeztem, ezért elnézést kérek!
Nem egy újabb részt hoztam, hanem egy kis történetet. Nem valami vidám lett, de remélem azért tetszett! Ha tetszik az ilyen, írjatok, és csinálok még ilyeneket!
Minél hamarabb jelentkezek újra!
Addig is mindenkit ölel: Niki~
