Hi, guys!:D
Ez az én kis saját, elképzeléseim szerint történő One Direction sztori. Próbálok minél többször részeket hozni nektek. Remélem tetszeni fog nektek!:) Kérlek szépen, ha tetszett jelezzetek vissza nekem:) nagyon megköszönném! De, nem is akarom tovább húzni az időt! Jó olvasást mindenkinek!:) (bocsi ez a rész nem olyan hosszú, hiszen csak amolyan "bevezetés")
1. rész
Nem igaz! Ez nem történhet meg velem ez már megint! Megígértem a fiúknak, hogy nem lesz többször ilyen. Még arra se vagyok képes, hogy a szavamat betartsam. Nem is értem magamat mostanában, minden kimegy a fejemből, próbákon mindent elrontok, nem sikerül semmi. Teljesen szét vagyok esve. A srácok azt mondják kellene nekem egy barátnő, csak azért az nem olyan egyszerű, főleg nekem! Eléggé válogatós vagyok, na meg persze nem akarok egy újabb csalódást sem. Igen a híres Harry Styles szívét összetörte egy lány. Nagy durranás. Nem értem miért vannak ezen fent akadva az emberek.
Miután visszatértem gondolataimból sietősebbre vettem a tempómat a stúdió felé, mivel mondtam hogy megint kiment a fejemből, ezért a fiúk ki lesznek akadva. Mondjuk annyira már nem hat meg, mindig rám pikkelnek. Megálltam a kereszteződésnél, és elgondolkoztam, hogy merre is menjek. Úgy döntöttem a parkon átvágok, mert az sokkal egyszerűbb és gyorsabb mint hogy megkerüljem. Arra vettem az irányt, majd ráléptem az ott lévő kavicsos kis ösvényre. A hangja lehet hogy mások számára idegesítő, de engem csak megnyugtat. Jó ezt a csendet hallani, örülök hogy nincs itt egy rajongó sem, ami mondjuk furcsa. De, ne értsetek félre imádom őket, de jó néha a nyugalom. Miközben sétáltam elkezdtem nézelődni. Ha már nyugalom van, ezt ki kell élveznem! A srácok csak meg kibírnak még 10 percet! A nagy csendben, egy kis szipogásra lettem figyelmes, ami felkeltette az érdeklődésemet. Elnéztem jobbra, ahol a padon egy körülbelül velem egy idős lányt láttam meg. Lassan és óvatosan felé vettem az irányt. Mikor odaértem, tudtam, hogy észrevette a jelenlétem, de nem nézett rám, csak tovább szipogott halkan. Leültem csendben a pad másik szélére. Olyan fél percig hallgattam, majd megszólaltam:
-Szia-szóltam neki kedvesen, de még mindig nem figyelt-Miért sírsz?-kérdeztem rá egyből, hátha erre a kérdésemre válaszol már. Abbahagyta a sírást, és rám emelte tekintetét. Mikor megláttam a szemeit és az arcát, nem túlzok ha azt mondom, hogy elbűvölt. Egyszerűen tökéletes volt. Nem érdekelt a vörös szeme a sok sírástól vagy a megviselt, fáradt arca. Még így is gyönyörű.
-Nem értenéd- szólt halkan. A hangja nagyon édesen csilingelt.
-Lehet, de elmondhatod-mosolyogtam rá kedvesen.
-Miért mondanám el egy vad idegennek?-hmm, igaza van.
-Harry Styles vagyok!-vigyorogtam rá-Na, most már nem vagyok idegen!-kacsintok rá, hogy kicsit jobb kedve legyen, mire ő is eleresztett egy félmosolyt, aminek nagyon örültem.
-Jessy Thomson- nézett rám kicsit mosolyogva- Miért érdekel ennyire mi van velem? Főleg egy ilyen híres embert?
-Ohh-szomorodtam el. Szóval tudta ki vagyok. Pedig azt hittem tudok vele nyugisan beszélni, és nem egy rajongó lesz.
-Nyugi én nem kezellek ezért másképpen- mondta nyugtatóan mikor látta a szomorúságom, és én erre csak kifújtam a hangosan a levegőt, mire kicsit felnevetett:
-Igazából csak kijöttem egy kicsit gondolkozni ide. Imádom ezt a parkot, egyszerűen gyönyörű! Mikor leültem hirtelen eszembe jutott minden, ami rossz történt velem. De nyugi már semmi baj!
-Mi rossz történhetett egy ilyen gyönyörű, mosolygós lánnyal?-vettem elő a legkedvesebb oldalam, amit csak kevesen ismertek.
-Nem voltam ám mindig ilyen. Tudod 11 éves koromban rákot diagnosztizáltak nálam. Ott teljesen összeomlottam. Azt hittem nincs remény, és megfogok halni. Kemoterápián kellet részt vennem, ami egyszerűen szörnyű volt. Szüleim is teljesen össze voltak törve, sőt az egész családom. 2 év után sikeresen kigyógyultam belőle. ár csak abba reménykedem, hogy nem újul ki rajtam megint! Te jó ég..miért mondom ezeket el? Nagyon sajnálom-kezdte el törölgetni a könnyeit majd közelebb húztam és megöleltem.
-Semmi baj! Hisz én kérdeztem, és örülök, hogy elmondtad nekem-néztem a szemébe. Újra megvillantott nekem gyönyörű mosolyát, amit ahányszor látok, egyre jobban tartom aranyosnak.
-Sajnálom Harry nekem most mennem kell! Örülök, hogy meghallgattál engem. Mindent köszönök!-ölelt meg újra, majd felállt a padról.
-Nincs mit megköszönnöd! Én örülök a találkozásnak. Ugye beszélünk még máskor is?-kérdeztem reménykedve.
-Hát persze, ha szeretnéd!- adott egy félmosolyt. Ezután megadtuk egymásnak a számunkat, majd elindultunk külön irányba. Miközben rohantam a stúdió felé (igen már tényleg szinte rohantam, mert nagyon késésbe vagyok) végig ő járt a fejemben. Nem ment ki a fejemből a gyönyörű kék szeme és a mosolya. Azt vettem csak észre, hogy már épp sétálok be a stúdióba, mikor hirtelen nekiütköztem valakiknek. Mikor felnéztem félve, csak három dühös szempárral találtam magam szemben..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése